Ujfalusi Edit: Az élet egy csoda

Fotó: Ujfalusi Károly

Én azt érzem néha,

az élet egy  csoda,

maga a mennyország,

egy gyönyörű világ.

A nap arannyal süt,

életet földre küld,

minden olyan csodás,

mint égi látomás.

Aztán beborul az ég,

minden sötétben ég,

ez a pokol, érzem…

félelem a létem.

Csillagos újra az ég,

és felragyog ismét

sötét után a fény,

születő új remény.

Megint csak azt érzem,

egy csoda az élet,

a mennyország maga,

boldogság ablaka. 

Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal

Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, -
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:

úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.

Ujfalusi Edit: Ajándék

Fotó: Ujfalusi Károly

Ez a vers csak a tiéd,                         

szívemből jött őszintén.                           

Mit jelentesz te nekem?                     

Te vagy nekem örömöm,                   

boldogságos börtönöm,                    

fájdalmam és  bánatom,                        

életem  és halálom,                             

rejtély vagy és nyitott könyv,                        

arcom az arcodhoz ér,                                    

simogató puha kéz,                            

izgalom, és édes méz,                         

vállamat betakaró,                                 

tündérnyelven  suttogó,                     

oltalmazó s ölelő,                               

vad szenvedélyt kereső.                     

Szenvedés és gyötrelem,                    

mi ez, ha nem szerelem?      

              

                       

           

Ujfalusi Edit: Fohász

Napsütötte őszi reggel,       

Lábam alatt levél zizzen,

Csipkebogyót csípte a dér,  

Harmatos a bársonyos rét.  

Lépteimnek futó zaja,  

Emlékeim dörgő hangja,       

Az utamon végig kísér,         

A fájdalmam folyton kísért.   

Add Istenem kérve kérlek,   

Mint a hulló falevelek,          

Elhulljanak a könnyeim,        

Elfelejtsem bánataim.            

Megint higgyek és reméljek, 

Szeresek és szeressenek,       

Mint ősz után a kikelet,         

Úgy adj nekem új életet.    

2011    

Ujfalusi Edit: Testvéreimnek

Gyerekkorunk emlékére

Emlékeztek, amikor a nap elérte a kertet,

amikor elűzték a fények a jeget?

Ahogy a kert egyre kinyílt, mint egy világ,

és hófehér lett, mint egy hóvirág?

Aztán a hófehérből lett piros, sárga, rózsaszín,

lógtak a fákról, mint megannyi csengettyű.

A kert, olyan volt, mint egy földöntúli világ,

rejtélyekkel teli, titokzatos hínár.

Kéz a kézben, látni akartuk a kertet,

a fű hullámzott, és hangosan nevetett,

közöttük a virágok ránk csókot leheltek,

mi meg félve, halkan haladtunk befele.

Kalimpált a szívünk, nem tudtuk, mi vár ránk,

gyerek derekunkig ért a zöld fű,

mi meg kismanókként álltunk a kert közepén.

Az óriás fák lehajoltak hozzánk,

és csengettyűket akasztottak miránk.

Egymásra néztünk - nem féltünk mi már,

tudtuk, hogy ez a hely egy tündérvilág,

tündérvilág és egy mese, csak jó szereplőkkel,

ahol a tündér egy ősz hajú néni,

és egy ősz hajú bácsi.

Az ősz hajú bácsi csengettyűket szedett

tündér kalapjába,

az ősz hajú néni palacsintát sütött

tündér konyhájában,

a kismanókat, pedig ebédelni hívták,

tündér ebédhez,

tündér szeretettel.

Az évek elmúltak,

a kismanók megnőttek,

messzi földön laknak,

a tündérek mennyországba költöztek.

A kertbe néha visszalátogatnak,

de látni őket csak a kismanók tudják,

csak ők hallják a csengettyű hangját,

csak ők érzik a virágok csókját,

csak ők tudják, hogy a kert egy földöntúli világ.