Ujfalusi Edit: Álom

Ölelésed engem mély álomba ringat,

Suttogva fülembe mondod, szép álmokat,

És ahogy ellepi szememet a sötét,

Úgy elhozza nekem, az álom örömét.

Ujfalusi Edit: Búcsú

Fotó: Ujfalusi Károly

Épp búcsúzott a tél, ébredt a természet,

Mikor nagyapámat láttam utoljára,

Ült az ágya szélén, és némán rám nézett…

Kék, szelíd szeméből, egy könnycsepp hullott le.

A kerti körtefák susogtak hangosan,                                

Mikor nagyapámat láttam utoljára,

Búcsúztunk egymástól, azt tudtuk biztosan,

Hogy nem örökre szól, éreztük mindketten.

Gyönyörű volt a kert, és ragyogott a nap,

Amikor örökre elment a nagyapám,

Az öreg körtefa alatt aludt aznap,

Finom, arany lelkét, várta a mennyország.

2011 december

Ujfalusi Edit : Sivatagi virág

Én mindig vágytam valakire,

ki felrepít a felhők közé,

fel-fel az égbe jó messzire,

s szerelmét fonja lelkem köré.

Reád találtam egy szép napon,

két meleg kezedbe rejtettél,

boldog voltam nagyon-nagyon.

Mint pihét égbe repítettél.

Meleg kezed el már nem rejtett,

s elkapott a páni’ félelem,

mert alant megláttam énemet,

magányos voltam és védtelen.

Körülöttem az önző világ,

s mint egy sivatagi virág, ott

álltam én. Minden olyan sivár.

Mellettem a nagy csend ordított.

De sajnáltam szegény önmagam,

könnyeimből egy kis patak lett,

a kis patakból egy nagy folyam,

a nagy folyamból sós tenger lett.

S amint ott én álltam egyedül,

énekelni kezdett a csend…

Lelkem pőrén és fedetlenül,

szüntelen téged várt idelent.


2011 december