Ujfalusi Edit : Sivatagi virág

Én mindig vágytam valakire,

ki felrepít a felhők közé,

fel-fel az égbe jó messzire,

s szerelmét fonja lelkem köré.

Reád találtam egy szép napon,

két meleg kezedbe rejtettél,

boldog voltam nagyon-nagyon.

Mint pihét égbe repítettél.

Meleg kezed el már nem rejtett,

s elkapott a páni’ félelem,

mert alant megláttam énemet,

magányos voltam és védtelen.

Körülöttem az önző világ,

s mint egy sivatagi virág, ott

álltam én. Minden olyan sivár.

Mellettem a nagy csend ordított.

De sajnáltam szegény önmagam,

könnyeimből egy kis patak lett,

a kis patakból egy nagy folyam,

a nagy folyamból sós tenger lett.

S amint ott én álltam egyedül,

énekelni kezdett a csend…

Lelkem pőrén és fedetlenül,

szüntelen téged várt idelent.


2011 december