Kopogtat ajtómon az ősz.
Engedj be! - hangosan kiáltja.
Már vártalak, tudtam, hogy jössz! -
mondom. Ajtómat szél kitárja,
ő berobog, és kergeti
a nyarat, ki menni nem akar,
mert együtt velem szereti
hallani, amint boldog kacaj
veri fel a halk
szavakat,
látni amint gyorsan, sietve
nyitja a lélekfalakat.
Én csak nézem könnyeket ejtve,
hogy mégis távozik ő, majd
magam tükörben megpillantva
látom, hajam ősz tincset hajt.
Sírok. – Ó én, szegény árva.
2012. március
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése